Aki szülő és kisiskolás gyermeket nevel, biztosan szembesült már oktatási rendszerünk tökéletességéről. (És ezt most nem pozitív értelemben gondolom). Arról, hogy milyen terhet és követelményt kapnak már 7-8 évesen gyermekeink, arról nem is beszélek. Itt kizárólag most arról az esélyekről írok, amit a kedves pedagógus vélt vagy valós indokkal megad ( vagy nem) a gyermeknek.
Belépünk az iskola kapuján tele bizalommal, hogy jó kezekbe kerülnek gyermekeink. Pedagógusokhoz, akik átvállalják a nevelést, akár csak fél napra is, de összességében az év 3/4 részében második szülője lesz féltett csemeténknek.
Becsomagoljuk a könyveiket, kifaragjuk a ceruzáikat, kikérdezzük a házi feladatot. Majd, ahogy telnek a hónapok, rájövünk, hogy egyre többet tanulunk mi is, hogy a gyerekről ne is beszéljek. A táska egyre nehezebb, a gyerek egyre fáradtabb és még hol van a szünet..!
Aztán a pénztárcánk is egyre vékonyabb, a sok magántanár díjától, a külön óráktól, szakköröktől, sportolási lehetőségektől.
De akkor is előteremtjük rá a javakat, a fáradt nap után, még nekiállunk gyakorolni, kikérdezni és ellenőrizni, mert hát ebben a veszett tempóban nem maradhat le a gyerek! Kell neki a biztatás, a pozitív gondolatok, a lelki beszélgetések, amikre ugye az iskolában nincs lehetőség.
Miért is lenne? A gyerek nem azért jár oda, hogy egy sikeres, kiegyensúlyozott és életre való felnőtt váljon belőle! A pedagógus nem azért van jelen, hogy a kissé csendesebb és bizonytalanabb gyerekeket átsegítse az akadályokon és esélyt adjon neki arra, hogy felzárkózhasson a társaihoz anélkül, hogy ezt kudarcként élné meg!
Nem, a pedagógus csak tolja a sok tanulnivalót, elvárásokat. Nem számít, ha nem érti a gyerek, akkor is haladni kell, nem lehet lemaradni. Az ügyesebbek kiállják a próbát, a gyengébbek pedig szép lassan elvéreznek. Sebaj, majd dolgozik tovább az a pár gyerek. Mehet a versenyekre, bejuthat a tagozatokra és könyvet kaphat év végén. A csendesebb, kevésbé gyors gyermek, aki nem hülye és buta, csak talán tempóban és magyarázatban mást igényelne, szép lassan elfogy. Elfogy az önbizalom, elfogy a türelem, elfogy a kedv. Kezdi elhinni a gyermek, hogy Ő talán kevésbé értékes, neki miért is mennének a nehezebb feladatok, mert ehhez Ő nem túl okos. Majd egyre kevesebbet jelentkezik, ha szerepelni kell, akkor Ő biztosan nem fog merni és még sorolhatnám…
Ezek után a pedagógus, mint szakember, ezt el is fogadja. Nem lehet mindenki jó vagy okos! A kevésbé hatékony gyermekekkel foglalkozni kell. Erre neki sem ideje, sem türelme nincs. Majd a szülő, ha bírja és nem szeretné, hogy lemaradjon gyermeke, megtanítja vagy taníttatja. De vajon tudja-e a tanár, ezek a gyermekek lehet, hogy többet gyakorolnak otthon, mint kiemeltebb társaik! Mennyit szorongnak és sírnak a diszkrimináció miatt, amivel szembesülnek napi szinten?
Egyszerűbb rájuk húzni egy skatulyát. “Elkönyvelve”, miszerint gyengék. Aztán a visszacsatolás is erről erősíti őket:
“Te most nem kaphatsz 5-öst, mert az a másik ettől jobban tudta!”
” Te neked, most nem sikerült a felvétel a tagozatra, mert a másik jobb nálad!”
Mikor a szülő bemegy a tanárhoz és megkérdezi, miért nem felel meg az Ő gyermeke, akkor a válasz egyszerű:
“Ne kérdőjelezze meg a pedagógiai tudásomat, legyen szíves!”
Lehetsz, Te nagyon aktív és buzgó szülő, ha a kedves tanár ezt gondolja, nem tehetsz semmit ez ellen. Vagy mégis?
Igen, elviheted másik iskolába. Sőt, javasolni is fogják, mert hát biztosan a gyermek nem bírja a tempót, amit az iskolája megkövetel.
Ez a legnagyobb kudarc, amit egy pályán el lehet érni. Feladni és eltolni a problémát magunktól, mintsem, hogy közösen megoldani és segíteni a másiknak.Ezzel csak az a baj, hogy a szülő is kudarcként fogja megélni.
Tisztelet annak a pár jó pedagógusnak, akik ezeket felfedezik és megpróbálják megoldani.
Összefoglalva:
Egy kérdés felmerül bennem, vajon a pedagógusba is?
- Igen ám, de mi van akkor, ha csak az Önbizalma hiányzik a gyermeknek vagy csendesebb társainál?
Ezt a jó pedagógus meglátja? Felfogja egyáltalán, hogy ez a kiközösítés hová vezet?
- Vállalható-e, ha kisiskolás korban felvételivel döntünk a gyerek jövőjéről?
Csak én érzem úgy, hogy ez nem normális? Vagy tényleg egy kisiskolás gyermeket már most, ebben a korban meg kell tanítani, hogy ha nem kimagasló és nem úgy indul az első osztályba, hogy már ír és olvas, akkor Ő egy ügyetlenebb és tehetségtelenebb, mint társai?
Nem, hinném. Az esélyegyenlőséget meg kellene adni minden kisgyermek számára úgy, hogy nem vonunk különbséget gyerek és gyerek között. Kezdje el és ha nem bírja, akkor maga és a szülő dönthesse el , hogy megéri-e neki!
Ha úgy érzed elakadt a kapcsolatod, nem tudtok tovább lépni és fejlődni, ha mindig ugyanarra a pontra lyukadtok ki, és még sincs megoldás, keress bátran.
Párkapcsolati coachként és Mediátorként segítek olyan megvilágításba helyezni kapcsolatotok, ami vita mentes, közös megegyezésen alapuló.
Az Igazságügyi Minisztérium hivatásos képviselőjeként, időt, pénzt, energiát spórolva megoldást találunk helyzetetekre.
Hívj bizalommal!
Koncz Lívia
Mediátor, Párkapcsolati tanácsadó
Tel: 06309702157
E-mail: konczlivia8@gmail.com
Keress a weben: www.mediacio.iwk.hu
vagy facebookon: www.facebook.com/konfliktusoknelkul
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: